Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üdv, újra itthon

2012.07.19

 

g.jpg

Talán az ember azt hinné, kön

 

nyű meghozni egy döntést, főleg egy olyan döntést amire már hónapok óta készült. De mikor el jut az arra a

 

pontra, hogy már az elhatározás küszöbét koptatja... megtorpan. Elő jönnek a megszokott kérdések; Biztos hogy jól döntöttem? Megéri? Mi a célom vele? Mi lesz az után?

 

De aztán még is csak foly

 

tatja amit elkezdett és véghez viszi a döntését bármi áron, mert hát ugye, még is csak

 

az ő döntése!

Ugyan így jártam én is... egy elhatározással kezdődött, és nem tudtam mi lesz utána, jó vagy rossz? De minden esetre bele vágtam egy őrült utazásba.

 

Az egész ott kezdődött, hogy feloszlattam a Hebit. Már nem voltak a hasznomra. Annyi év közös munka után, véget ért minden, elvágtam minden szálat. Rögtön tudtam mi következik utána; visszatérek Konohába.

Már hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy ha véget vetek a Hebinek, útra kelek. Tudtam jól, ha vissza térek Konohába a Hokage rögvest a kivétf.jpggző osztag elé vitet. Bár semmi esélyük nem lenne ellenem, azt hiszem, nem ellenkeznék. Egy olyan ember mint én, olyan tettekkel, melyek a hátam mögött vannak, nem igazán érdemel megbocsájtást. De ha már meg kell halnom, olyanok végezzenek velem, akiket ismerek, és olyan helyen tegyék meg, ami az otthonom. Látni akartam még egyszer a barátaimat, ha nevezhetem így őket. Már egy ideje úton voltam. 

Hatalmas vihar közeledett, nem igazán érdekelt pár eső csepp, így egy hegylábánál ütöttem fel a tábort, míg el nem csitult. Balszerencsémre, egész nap szakadt az eső, egy szempontból viszont jó volt, eltakarta a könnyeimet. Míg az esőt bámultam e

 

szembe jutottak a régi idők:

 

Amikor Itachi gyerekkénrtz.jpgt a hátán cipelt haza az edzések után. Azok voltak ám a szép idők! Semmi gond, semmi felelősség, boldog, gondtalan élet. Most már tudom, hogy akkoriban miért viselkedett olyan furcsán. Bolond Itachi, mára már megbántam a tettem. Most már megbántam, hogy megöltem az egyetlen személyt aki szeretett és elfogadott úgy ahogy vagyok. Azt hiszem, az ő halála juttatott el arra a pontra, hogy elhatározzam, visszafogok térni Konohába.

sdf.jpg

 

Eszembe jutott még az édesanyám is. Amikor egy hosszúra sikeredett edzés után leápolta a sebes arcomat. Olyan gyengéd volt, a mosolya megnyugtató. Imádtam az anyám, ő mindig figyelt rám, törődött velem, míg apa csak Itachival foglalkozott. És mind ezt elveszítettem. Annyira fájt akkoriban, nem tudtam felfogni gyerekként, hogy miért pont én! Magamat okoltam olyanért, amiről nem tehettem. Folyton azt kérdezgettem magamtól, hogy mivel érdemelhettem k.

Nem sokkal ezután megismertem Narutot. Ellenszenves kölyök volt, mert akkor még azt hittem, neki vannak szüddd.jpglei. Irigy voltam, neki, és a többi gyereknek miért lehet, és nekem miért nem? Aztán megtudtam, hogy ő születésétől fogva árva. Más szemmel kezdtem el nézni rá, bár még mindig ellenszenves volt, azért még is, valamiért rokon lelkeknek gondoltam magunkat. Az idő múlásával titokban, csöndesen, úgy hogy egyikünk sem mondta ki, örök barátságot fogadtunk.

Egy csapatba kerültünk, rivalizáltunsg.jpgk, harcoltunk, veszekedtünk, vitatkoztunk folyton folyvást egymással. Egy kívül állónak úgy tűnhetett, hogy gyűlöljük egy mást, de ha baj volt, mindig számíthattunk a másik segítségére. Annyi, de annyiszor mentette meg az életem, és a helyet, hogy hálás lettem volna érte, irigy voltam amiért erősebb volt mint én. Azért küzdöttem minden egyes nap, hogy túlszárnyalhassam. Semmibe vettem, kinevettem, és pocsék barát voltam. Pedig ő volt az egyetlen a világon, aki mindig tudta mit érzek és mindfg.jpg megyek keresztül. Ő volt a legjobb barátom.

Ahogy a vihar elcsitult, ugyan úgy nyugodtam meg én is. Bőrig ázva azon filóztam, hogy vasss.jpgjon mennyi minden változhatott az évek alatt, míg nem voltam otthon. Hiányoztam valakinek? Vagy csak egy bűnöző ninja voltam mindenki könyvében? Tudtam jól, addig nem kapok választ ezekre a kérdésekre, míg oda nem érek. Nehezen, de újra útra keltem, de nehezebb szívvel, mint ez előtt. 

 

Már nem volt messze a falu, pár kilométer és újra szembe nézhettem a falu kapuival. Húzott, vonzott magához a kapu és a falu körül lévő hatalmas fal, mely egyre nagyobb és nagyobb lett ahogy közeledtem. Ahogy a szívem is egyre nehezebb és nehezebb. Most már nem fordulhattam vissza. De vajon, mi fog fogadni, ha odaérek?

Tanácstalanul álltam meg a keleti kapu előtt. Hát még is megérkeztem. Ki gondolta volna, hogy tényleg eljutok idáig? Legbelül reménykedtem, hogy valaki egy harc során elkap és megöl, vagy valami hasonló. Nem lett volna tisztességes, de legalább kevesebb félelemmel és rettegéssel járt volna. Eldobva minden kételyt és félelmet átléptem a hatalmas falat. Nincs értelme halogatni az elkerülhetetlent – gondoltam – már bele fáradtam abba, hogy meneküljek. A „bosszúm” véghez vittem, függetlenül attól, hogy utána mit éreztem. Ha a tényeket nézzük, valójában elégedetlen kellett volna lennem. Nem is sejtettem, hogy eközben valakik figyelnek. Valójában számítottam testőrségre, de arra nem, hogy figyelni fognak. És ők még is ott voltak, több száz ninja és mind engem figyeltek. Ha tudtam volna, valószínűleg hatalmas csata bontakozott volna ki. Sosem szerettem ha kémkedtek utánam, így visszagondolva még is csak jó, hogy nem tudtam róluk. Csak még idegesebb és zaklatottam lettem volna.

  • sdg.jpgMost lépte át a kaput – vonta össze a szemöldökét. – Rendben. Igen, úgy tűnik ártalmatlan. Nem , nem úgy tűnik, szerintem nem harcolni jött. Értesítettem már a többi egységet, nem fognak a közelébe menni. Rendben. Nem, jól vagyok, ne aggódj Naruto, igen, biztos... a vörös egység is vissza vonuljon? Rendben. Sakura kilép.

Zaklatottan bámult utánam a fák sűrűjén keresztül, majd újra fel vette a kapcsolatot a társaival.

  • Sai, értesítsd a többieket, vissza vonulunk a faluba. Igen, a Hokage parancsára, nem, nem fogunk közbe avatkozni, igen, igen, személyesen akar vele találkozni... rendben, akkor induljunk, Sakura kilép.

Így az összes csapat akik engem figyeltek a fák sűrűjén keresztül, mind visszavonultak a faluba a tudtomon kívül. A kapunál lévő megszokott őrség is hiányzott, akkor még nem tudtam, de a Hokage az összes őrt, ninját, alakulatot, anbut és miegymást eltüntetett a közelemből. A keleti részét a falunak kitelepítették, tudtak az érkezésemről. Valaki figyelmeztette őket? Bár akkor már tökmindegynek számított, ott voltam. Amint végig vonultam egy kihalt utcán csodálkozva bámultam fel egy hatalmas plakátra, majd elégedettség áradt szét bennem. Annyit hangoztatta, annyit harcolt érte és végül még is csak sikerült neki. Hát még is csak meg csinálta!zzzzz.pngszzzzz.jpg

Ki hitte volna? Ha valaki útközben azzal fogad, hogy ez lesz ha ide érek, valószínűleg elmeháborodottnak tartottam volna. 

Az, akit én ismertem, nem juthatott el idáig a tudtomon kívül! – állítottam volna. És tessék, még is csak egy óriás plakátról meredt le rám. Naruto, mint Hokage. Boldog voltam és elégedett. Büszke voltam rá, hogy neki sikerült elérni-e azt, amiről már gyerek kora óta álmodozott. Megérdemelte, eleget küzdött érte.

Valahogy úgy éreztem, ami ez után jön, már mindegy lesz. Amiért valójában vissza tértem, az azért volt, hogy megbizonyosodjam arról, hogy Naruto és a többiek jól vannak-e. Erre csak akkor jöttem rá, amikor már a falu központjában álltam Narutoval szemben. Mögötte volt az egész falu, mellette a barátaink. Ott volt, Neji, Ten ten, Shikamaru, Lee, Choji, Ino, Kiba, Hinata, Shino, Kakashi, Tsunade, még a homoki ninják is ott voltak, Temari, Kankuro és Gaara. Gaara mellett pedig ott állt Sakura. Már nem is emlékeztem rá, hogy milyen szép zöld szeme volt. Nyugalom áradt szét a szívemben, haza tértem. Hiába tudtam, nem tart sokáig az idilli pillanat, még is egy kis ideig, boldog voltam, hogy visszajöttem.

Furcsa mód, Naruto nem viselte a Hokage öltözetét. A szokásos narancssárga melegítő volt rajta. Ez vissza repített a régi időkbe, amikor még én is közülük való voltam.

Naruto elém lépett. Ekkor döbbentem rá, hogy a kivégzés vár rám, nem pedig a nyugodt, gondtalan élet. Megmosolyogtam magam, hogy egy pillanatra is, de elkalandoztam.

Naruto kétkedően mért végig, mint ha nem rám számított volna. Először szigorúan, majd elégedetten bólintott egyet.

  • Azt hittem, soha nem érsz ide – vigyorgott rám sugárzó arccal.

Értetlenül bámultam rá, majd leesett. Rám vártak.

  • És hol a kivégző osztag?

Vidámsága egy pillanat alatt el szált, majd komoran bámult rám.

  • Valóban, te egy körözött ninja vagy. – komorodott el újfent. – Sakura lett a kivégző osztag vezetője – fordult a lány felé. – Mint a Hokage, rá bízom Sasuke Uchiha büntetését – közölte a morajló tömeggel.

  • Naruto, biztos vagy benne, hogy rám akarod bízni? – lépett előre.

  • Sakura, csak tedd, amit tenned kell – mosolygott a lányra. – Kedved szerint választhatsz a büntetés módszereit illetően. Tudom, hogy kellő képen fogsz eljárni ez ügyben.

  • Sai – nyújtotta ki a kezét Sakura, s a fiú készségesen a kezébe adott valamit, amit nem láttam. – Álljatok félre.

A tömegnek nem kellet kétszer mondani, hatalmas sugárban elkerültek minket. Nem igazán számítottam jóra. De még is boldog voltam.

Sakura egy barna kesztyűt húzott fel a kezére s gyilkos tekintettel meredt rám.

  • Készülj fel – figyelmeztetett morbid pillantással karöltve.

  • Örülök, hogy láthattalak téged.

Nem hízelegni akartam, nem kikuncsorogni egy kis időt a kivégzés előtt. Egyszerűen azt akartam, hogy tudja. Megropogtatta a kezét, én pedig lehunytam a szemem. Eljött az idő, vége van.

Hatalmas csattanás, és irtózatos fájdalom. Ez a kettő volt ami először tudatosult bennem. Hitetlenkedve nyitottam ki a szemem. Sakura elégedetten húzta le kezéről a kesztyűt. Az arcom éget, mint ha egy hatalmas lapáttal vágtak volna arcon, sőt, ennél rosszabb volt. Akkora pofont kaptam Sakurától, hogy a fél arcom nem éreztem. Naruto nevetve sétált oda hozzánk.

  • Pontosan erre számítottam tőled Sakura! – karolt elismerően a lányba.

  • Ó, ez még semmi ahhoz képest, amit végig kell majd szenvednie. – mosolygott megkönnyebbülve, és elégedetten nézte a vörös arcomon a keze nyomát.

  • Mi? – értetlenkedtem. – Most akkor, nem öltök meg?

  • És még te hülyéztél le engem éveken keresztül. – nézett rám fapofával Naruto, majd látva az értetlen ábrázatom felém fordulva hozzá tette magyarázat kép. – Tudtam, hogy egyszer visszafogsz térni, és amint fülest kaptunk arról, hogy úton vagy, Sakura csapatát és még jó párat kiküldtem a megfigyelésedre. Ha rossz szándékkal érkeztél volna ide, már nem élnél. Egy rossz, vagy gyanús mozdulat elég lett volna ahhoz, hogy megöljenek. De mivel nem tettél semmit, és Sakura is megerősítette, rögtön tudtam, hogy mi okból tértél vissza. És Karin is értesített, hogy feloszlattad a Hebit. – tette hozzá mellékesen.

  • Karin? Miért segített neked Karin?

  • Mert a rokonom – vont vállat. – Évekig együtt dolgoztál vele, de sosem tűnt fel, hogy Uzumaki család sarja? 

Mint egy sült bolondra, úgy bámult rám.

  • Oké. Értem. Akkor most hogyan tovább? – bámultam körbe tanácstalanul.

Mosolyogva Sakurára nézett, ám a lány csak felém lökte őt. Naruto vigyorogva, incselkedve pillantott vissza rá, majd felém fordult, kinyújtotta a kezét, majd amikor kezet fogtam vele, egy sokat sejtető mosollyal az ajkain csak ennyit mondott.

  • Üdv újra itthon, Sasuke.

    zzzzzzz.jpg

     

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(Saku, 2012.08.12 08:56)

Szia, nagyon jó oneshot lett*o* annyira jó történeteket tudsz írni, azt hiszem fanná váltam:D imádom őket olvasni, így tovább. Annyira megható volt, hogy végül Sasuke egy pofonnal megúszta, és vissza térhetett.^^

Re: -

(nino, 2012.08.12 15:25)

Örülök, hogy tetszett! ^^tényleg, ennyire tetszenek? Fanná válsz?:) Úgyan=^^= Köszönöm, hogy elolvastad. és hogy tetszett.:)

Re: Re: -

(Saku, 2012.08.14 13:22)

Igen fanná váltam:D élvezet olvasni a történeteidet. büszke lehetsz magadra:D nincs mit:D

Re: Re: Re: -

(nino, 2012.08.14 13:33)

úrtenO.O nagyon köszönöm! örülök, hogy örömöt szereznek neked a történetei!!

:)

(bett, 2012.07.30 23:59)

Öröm volt olvasni, drágám (: Gratulálok, szép oneshot!

Re: :)

(nino, 2012.08.06 19:06)

Bett... Ó, én drága Bettem! E pár sor láttán, a szívem vad táncot lejtett. Olvadozom a gyönyőrtől, ha te kritikát alkotsz az alkotásomról. Elmondani lehetetlen, hogy mennyire bodog vagyok, hogy elnyerte a tetszésedet. Ennél szebbet, amit te írtál, még senki sem írt nekem. Köszönöm.