Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11.fejezet : Sasuke érzelmei

2012.07.19

 

Miután mindenki átlépte a kórház bejáratának küszöbét különváltak útjaik. Byakone és Dayuku közölték, hogy felfedezik a piacteret – mivel Dayuku még mindig éhes volt, – így ők eltűntek a tömegben. Kakashi elvonult edzeni, de mindenki tudta, hogy csak egy nyugis helyet keres, ahol kénye kedve szerint olvashat. Jiraiya adatgyűjtő körútra indult, így Sasuke egyedül maradt, amit egyáltalán nem bánt.

Elakart menni, messze ettől a helytől, mert minél messzebb került a lánytól, annál könnyebben tudott gondolkodni. Felugrott Suna háztetőire és addig rohant céltalanul, míg kellő távolságba nem került a fehér épülettől.

Magába roskadva ugrott le egy sikátorba. Mit tegyen most? Tehetetlenül bele rúgott egy kavicsba. Élénken élt még benne a kép, amikor Gaara felbukkant a harctéren. Dühében bele csapott az első fába ami mellette volt, majd döbbenten nézet körül a parkban ahová betévedt.

  • Park? - bámult körbe a zöld övezetben.

Mintha csak Konohában lett volna.

Erre a gondolatra egy cinikus mosoly suhant át az arcán. Ha tényleg Konohában lenne, nem aggódna azon, hogy a lány akit szeret, máshoz fog feleségül menni. Egy sóhaj kíséretében leült a fa tövébe amibe bele véste az öklét.

Mit rontott el? Mikor rontotta el? És hogy hozhatná helyre?

Ezek a kérdések száguldoztak a fejében. Eszébe jutott, hogy mit is mondott neki Itachi.

  • Itachi. - suttogta megtörve.

Még most sem volt képes fel fogni, hogy meghalt a bátyja. Hogy halhatott meg a hatalmas Itachi Uchiha?!

  • Képtelenség... - nézett fel az égre semmit mondó tekintettel.

Miért pont ő neki jutott ez a sors? Mit vétett az ég ellen, hogy így sújt le rá? Először a családját veszik el tőle, majd a lányt, akit szeret, végül az egyetlen élő rokonát is.

Bármennyire is gyűlölte Itachit, legbelül, mélyen még mindig felnézett rá és szerette. Hisz a bátyja volt!

Sírt volna, ha tudott volna még. A temetés után, amikor egyedül maradt Itachi sírkövénél, minden könnyét elhullajtotta a még frissen hantolt földre.

Egyedül maradt.

A szél megtáncoltatta a fák koronáját, és a madarak csicseregve szálltak tova. Sasuke kényelmesen felállt, majd aktiválta a sharingan-t.

  • Nincs értelme tovább bujkálnotok.

Tőle nem messze, a fák sűrűjére szegezte a tekintetét. Három alak rejtőzködött és figyelte őt. Gonosz aura ölelte körül őket, és ez Sasuke figyelmét sem kerülte el. Az egyik, minden bizonnyal a vezető, leugrott elé. A másik kettő még mindig bujkált.

  • Mit akarsz?

A nála már megszokott hűvösséggel bámult fel a nála majd két fejjel magasabb férfira.

  • Te lennél az a konohai patkány? - nézett le az Uchihára megvetően.

  • Konohai? Igen. Patkány? Nem hinném.

  • Hogy mersz velem, a Nagy Dasukival, így beszélni? Nagy a szád, annak ellenére, hogy Temari nincs melletted.

  • Nincs szükségem Temarira.

Miközben felmérte a férfi fizikumát, Sasuke azon filózott, hogy miért is válaszol ennek az alaknak. Általában figyelmen kívül hagyja az ilyen embereket, sőt, szóba sem áll velük.

  • Szóval, Temari nincs itt? - vigyorgott teli szájjal és intett a két homokinak, hogy jöjjenek elő – Sokunknak csípi a szemét, hogy ide pofátlankodtál.

  • Valóban? - tette a kezét a katana markolatára.

  • Mi lenne, ha össze szednéd a kis barátaid, és vissza húznátok oda ahonnan jöttetek? Nem vagy ide való, és nem vagy Temarinak való.

  • Ez nem rád tartozik.

Hűvös hangvétele meg döbbentette az előtte szobrozó három alakot, tisztán látszott rajtuk, hogy ha csak egy pillanatra is, de megrémültek az Uchihától.

  • Ha magadtól nem vagy hajlandó eltakarodni, majd mi gondoskodunk rólad! - nyerte vissza a jelenlétét Dasuki.

  • Ch.

  • Arcátlan féreg! - hördült fel dühösen, látva Sasuke nemtörődömségét.

Hátra lendítette a karját, úgy akart lecsapni Sasukéra, ám a fiú könnyedén kikerülte, majd katanájából kihúzta a kardját és a markolatával gyomron vágta Dasukit.

Dasuki nyöszörögve terült ki a földön, a két „társa” megrökönyödve állt Sasuke előtt. Nem tűnt úgy, hogy különösebben meghatotta volna őket a másik szenvedése.

  • Van még valami mondanivalótok?

A két másik nagyot nyelve egymáson átbukdácsolva rohant el. Sasuke vissza csúsztatta a kardot a katanájába. Ez lett volna homok férfi felhozatala? Szánalmas. Ettől óvják őket annyira? Nevetséges.

Átlépte a földön fetrengő „Nagy” Dasukit és bátyja sírja felé vette az irányt. Érezte, hogy valakivel beszélni-e kell, de azt is tudta, hogy senki nem értené meg. Ekkor ugrott be neki Itachi. Az hogy meg halt semmit nem jelentett neki. Nem tudta fel fogni, hogy vége lenne.

A temetésen kiakarta adni magából minden fájdalmát, de a jelenlévők miatt tartania kellett magát. Nem hagyhatta, hogy lássák őt meg törni, a büszkesége nem engedte.

Befordult a kőkapun, melyet Gaara külön az Uchiha kérésre emeltetett, s letérdelt a sír elé. Közel s távol ez volt az egyetlen sír. Ragaszkodott hozzá, hogy Itachit külön temessék el ott, ahol ő akarja. Nem akarta, hogy egy helyen nyugodjon a homoki férgekkel együtt. Sokkal különb ember volt mindegyiküknél a bátyja. És ezt nem akarta elfeledtetni az emberekkel sem. Félnapot át kutatott, mire rá lelt erre a helyre. Egy messze eső rész volt a temetőtől, még is a részét képezte. Egy kis boltív alatt kellett át menni, majd egy öt méter hosszú kis ösvény vezetett a sírkőhöz mely fekete gránitból volt kifaragva. A tetején egy holló ült, égre emelt tekintettel s kitárt szárnyakkal. A sír két oldalán egy egy pad volt elhelyezve, mögötte pedig tömör fal állt. Valamiért borostyán, és egyéb kúszó növények kezdték el belepni a helyet, de furcsa mód a tábláig egyik sem ért el. Viszont körülötte, gyönyörű zölden virítottak a növények, valósággal körbe ragyogták.

Összekulcsolta a kezeit és elmormolt egy imát, majd mélyen meghajolt. Sosem volt vallásos, de most még is úgy érezte, kötelessége végre hajtani a dolgot.

Leült a sír mellé, majd mélyen magába roskadt. Mint egy megtört ember, hiszen az is volt. Megtört, lelkileg, testileg, szellemileg. Nem tudta, hogy meddig fogja bírni még ezt a színjátékot. Azt kívánta bár ott lenne vele Itachi. Félszegen rá pillantott a sírra, saját tükörképével nézett farkas szemet. Ha talán hosszabb haja lett volna, és még gondterheltebb ábrázata, kiköpött mása lett volna bátyjának. Szánalmasan festett, az álarc amit mindig is viselt olyan törékeny volt abban a pillanatban, hogy félő volt, szilánkjaira hasad és megszűnik létezni. Sötét szemei érdektelenséget tükröztek vissza. Nem érdekelte őt már semmi, mindent el veszített amit emberileg lehetséges volt. Hiába az a sok küzdelem, és fáradozás egész élete során. Semmit nem ért el vele. Ha Konohában maradt volna, talán már rég boldog életet élne. Megbánta már rég, hogy otthagyta a falut, de gyerekként ezt tűnt a legjobb megoldásnak. Szégyenkezett a tettei miatt, de ami megtörtént, az megtörtént, és bárhogy is próbálná, jóvá azt nem tehetné soha már.

  • Idő előtt mentél el – szorultak ökölbe a kezei tehetetlenségében. – Szükségem van rád, Itachi. Jobban mint azt képzelnéd.

Nem zavartatta magát, nem érdekelte az a tény, hogy egy sírkőhöz beszél. Elege volt már. Utoljára a szülei sírja előtt érezte ezt a fájdalmat, ott örökre kifordult önmagából.

  • Újra itt hagytál, válaszok nélkül.

Elfordította tekintetét a sírkőröl és a növényeket kezdte el tanulmányozni. Tudta, hogy nincs értelme megvádolnia Itachit, hisz most már nem tehet érte semmit, még is az tűnt a legkézenfekvőbbnek abban a pillanatban.

  • Miért kellett meghalnod? - motyogta maga elé. – Bátyám....

Nem tudta folytatni, pedig annyi mondani valója volt még, de még sem tudtak a szavak a torkára jönni. A torkában mintha gombóc gyűlt volna össze. A mellkasa ólom nehézzé vált, és mintha egy fekete lyuk beszippantotta volna a szívét. Egy üres héjnak érezte a testét, melybe már csak hálni járt a lélek. Minden elrejtett érzése, mely megtartotta emberi mivoltát bátyja halálával kihalt belőle. Nem érezte a szívét, csak az üresen kongó helyét. A lelke, mely már fekete volt a sok szennytől mely rátapadt, megszűnt létezni.

  • Bátyám – erőtlenül szorultak ökölbe a kezei. – Mit tegyek most? Hogy védjem meg Sakurát? Gaara felesége lesz, és soha többet nem lesz mellettem. Mitévő legyek?

Csalódott volt, tudta jól, hogy nem fog választ kapni a kérdéseire, még is reménykedett benne, hogy újra hallhatja testvére hangját.

  • A rohadt életbe!

Hatalmas feszültség tombolt benne, ha most megkérte volna rá valaki, hogy irtsa ki Suna egész lakosságát, valószínűleg örömmel tette volna. De mivel senki nem volt aki ezt kérte volna tőle, jobb ötlet nem révén elindult keresni egy magányos kis zugot, ahol kedvére törhetett, zúzhatott és rombolhatott. Minél hamarabb ott akarta hagyni a sírhelyet. Nem akarta meg gyalázni az utolsó dolgot, mely Itachiból megmaradt neki. Letérdelt az élettelen kő elé, meghajolt, majd el mondott egy újabb imát.

Hová mehetett volna, ahol levezetheti a dühét és a fájdalmát, anélkül, hogy bárki is megzavarná?

Konohában nem voltak ilyen gondjai. A gyakorló pályában sokszor lelte örömét, és ha magányra vágyott, nyugodtan elvonulhatott az erdőbe, vagy a vízeséshez, ahol Narutoval megküzdött gyerekként.

Sosem tudná elfelejteni azt a napot. Buta és önző kölyök volt, csak a bosszúvágy vezérelte, nem hallgatott sem a józan észre sem a baráti szóra. Tudta, hogy megfogja bánni ha elhagyja a falut, de akkor nem igazán érdekelték az érzései. Úgy gondolta, a gyász a szülei iránt hatalmasabb, mint a faluhoz kötő kötelékek. Túl későn ébredt rá, hogy a gyászt nem tudja meg szüntetni, de együtt tud élni vele.

Egy halvány mosolyt fojtott el. Naruto mindig megmentette előbb vagy utóbb a hülyeségeitől. Sosem hagyta magára, mindig mellette állt. Mit nem adott volna azért, ha Naruto újra a segítségére sietne! De honnan is tudna a szőke fiú az ő helyzetéről? Ugyan, gyermeki ábránd volt csupán. Tudta jól.

Ahogy az is halva született ötletnek tűnt, hogy itt, a senki földjén, talál egy helyet, ahol levezetheti az energiáit. A homoki és a sivatagi közeg nem az ő terepe volt. Fa is csak a parkokban volt, de ott nem tombolhatott, ennyire nem volt még el borulva az elméje.

Sivár hely Suna – gondolta, miközben elsétált a kórház kapuja előtt.

Idegesen vágta zsebre a kezeit. Fogalma sem volt róla, hogy hogyan került oda. Annyira elmélázott, hogy azt sem vette észre merre viszik a lábai. Viszketett a talpa, minden kép tovább akart állni innen, de még sem tudta levenni a tekintetét a kórházról, a kórház egy ablakáról, mely távozásuk óta nyitva állt. Kíváncsi volt, mit csinálhat most a lány, hogy egyedül van-e egyáltalán. De ha így lett volna, mit tett volna? Felugrana a kórház tetőjére és belopakodna az ablakon át, mely hívogatóan libbentette ki a függönyeit, mintha csak azt mondaná; Gyere, csak rád vár!

Nagy késztetés kerítette hatalmába, de megmakacsolta magát. Nem, jobb, ha nem látja Sakurát, csak még jobban felzaklatná magát.

Elfordította a tekintetét és tovább bámészkodott. Egy kifőzdét tanulmányozott, majd egy virágboltra terelődött a tekintete. Már csak azért sem akart behódolni a késztetésnek, mely még mindig nem hagyta nyugodni. Azzal a ténnyel traktálta magát, hogy nem hozzá fog feleségül menni. Nem teheti meg, hogy más menyasszonya után epekedjen, ennyire még ő sem volt hülye.

El kell felejteni-e, nincs más választása.

Céltalanul indult útnak, már tombolni sem volt kedve. Magányra vágyott, egyedül létre, el akart tűnni a világból. Bár magának is nehezére esett bevallania, de soha nem gondolta volna, hogy ont őt fogják hatalmába keríteni ezek az érzések. A tehetetlenség megőrjítette, de mit tehetett volna ellene? Pocsékul érezte magát, mintha csak egy koszos rongy lett volna, akit kidobtak a szemétbe. Úgy érezte átverték, becsapták, kihasználták majd eldobták.

Bár végül is ő hagyta ott Sakurát, amikor Orochimaruhoz csatlakozott. Megértette, ha azok után megutálta. Szidta magát, hogy csak nemrég jött rá, mit is jelentett neki a legelejétől fogva. Felnőtt ő is , és benőtt a feje lágya. Sok olyan dolog tisztázódott benne, amik régen rejtélyesen kavarogtak az elméjében. Úgy tűnt, Sakura is tisztázott magában az évek alatt jó pár dolgot.

Mégsem akarta elfogadni, hogy közömbös a lánynak. Hisz eleinte, mikor vissza került Konohába, azt hitte, még mindig ő birtokolja a lány szívét. Sőt, mindvégig ebben a hittben élt. Még is, mikor változhatott meg a dolog?

Annyira magába merült, hogy észre sem vette a mellette sétáló szőkét.

  • Mit akarsz? – vette oda, amint tudatosult benne, hogy nem egyedül van.

Nem volt különösebb baj a lánnyal, ha jobban szemügyre vette még csinosnak is találta. De kezdte idegesíteni, hogy egy percre sem hagyta egyedül. Épp hogy meg szökött előle, amikor meglátogatták Sakurát, és most meg megint a nyomában koslatott.

  • Nem kéne leráznod, tudod a feladatom melletted maradnom.

Nem igazán hatotta meg a lányt az iménti durva hangleejtése, és ez kissé meglepte. Talán ez bosszantotta annyira.

  • Miért is?

  • Mert megtámadhatnak.

  • Késő – vágott közbe unottan.

  • Hogyan? – kapta el a fiú karját megállásra késztetve.

Dühösen bámult le a lányra.

  • Idegesítő vagy.

Megborzongott, amint ezt kimondta. Ugyan ezt mondta Sakurának is, amikor elhagyta. De tény, hogy az agyára ment a nő. Hiába nézett le rá azzal a tekintettel, melytől az ellenfelei is szívbajt kaptak, Temari meg se rezzent.

  • Nem vagyok Sakura – szűkültek össze a szemei.

Ez volt az a pillanat, amikor hibát követett el Temari. Sasuke szemei vörösbe torkolódtak. Temari meghökkenve bámul fel a férfira. Nem tudta mit tett, de sejtette, hogy valami nagy hibát követett el, és nem állt messze az igazságtól. Sasuke egy mozdulattal elkapta a lány torkát, és a levegőbe emelte. A lány hiába próbálkozott, nem tudott kiszabadulni. Túlságosan is gyenge volt a fiúhoz képest.

  • Tényleg nem vagy ő – nézett a lány kitágult pupilláiba. – Ő többet ér, mint te.

  • Megfulladok – próbálta lefejteni az ujjakat a nyakáról.

Sasuke elgondolkodott rajta, hogy elengedi a lányt, de meggondolta magát és még erősebben szorította össze a lány torkát. Azt akarta, hogy tanuljon az esetből és soha, de soha többet ne vegye a szájára előtte Sakura nevét.

  • Engedd el – parancsolt rá valaki a háta mögül. – Most.

Sasuke mosolyogva eresztette el a lányt. Nem igazán volt kíváncsi a férfira, nem akart a szemébe nézni azok után, ami a harctéren történt.

  • Soha többet ne merj kezet emelni a nővéremre – sétált el mellette és felsegítette Temarit, – különben kénytelen leszek megölni téged.

Türkiz szemei komolyan néztek fel a fekete szempárba. Biztos volt benne, hogy Gaara tényleg megölné őt, ha ez az eset megismétlődne.

  • Temari, látogasd meg Kankurot, kérdezd meg tőle, hogy értesítette-e már a Hokagét.

  • Oké – bólintott félszegen Temari, majd egy homokfelhő kíséretében eltűnt.

Különösebben nem hatotta meg Sasukét Gaara fenyegetése, abban a tudatban élt, hogy semmit nem tud tenni vele, sem ellene a vörös. Gaara olyan hirtelen fordult az Uchiha felé, hogy megfordult a fejében, lehet hangosan is kimondta amire gondolt? Ám rögtön el is vetette az ötletet. Butaság.

  • Figyelj rám Uchiha.

  • Sasuke a nevem – közölte modortalanul a fiúval.

Gaara szemei hideg kristályként meredtek Sasukéra.

  • Ha még egyszer kezet emelsz Temarira, szétroppantom a csontjaidat. – nem volt fenyegető a hangvétele, még is tudta Sasuke, hogy fenyegetésnek szánta, vagy legalábbis figyelmeztetésnek.

  • Már mondtad.

  • Lehet, hogy Dasukit és bandáját könnyedén elintézted, de nehogy azt hidd, hogy minden homoki ninja olyan mint ők.

Fogalma sem volt róla, honnan tudott a találkozójáról Gaara, de minden esetre, jobb volt, ha vigyáz vele. Kezdte zavarni a férfi jelenléte, és volt egy olyan érzése, hogy még nem végeztek. Úgy érezte, van még valami, amit tartogat a számára.

  • Mit akarsz? Nem véletlenül jelentél meg.

Neki meg adatott az az áldás, hogy szemmel ölni tudott, és most szívesen gyakorolta volna. De tudta, hogy nem teheti meg. Most még nem.

  • Valóban. Beszélni akarok veled.

  • Még is miről tudnánk mi beszélgetni, Gaara?

  • Sakuráról.

Sasukéban még az ütő is megállt. Csak nem történt valami a Harunoval? Legbelül szétrobbant a tehetetlenségtől és a tudatlanságtól, de kívül – mint mindig – most is hűvös, és visszautasító volt.

  • Történt valami említésre méltó?

A kérdése úgy hangzott, mintha csak azt kérdezte volna, hogy tényleg kék-e az ég. De a teste meg cáfolta higgadtságát, az állkapcsaiban lévő izmok pattanásig feszültek a várakozástól. A nem régiben el múlt dühe újra vissza tért. Viszketett a tenyere, erős késztetést érzett rá, hogy ne hallgassa meg a homokit, hanem iktassa ki, és Sakurához rohanjon. Erős önuralmat igényelt számára, hogy viszonylag nyugodt maradhasson.

  • Nem akarom, hogy szenvedjen – nézett a fekete íriszekbe.

  • És? – nézett rá várakozóan.

  • Tűnj el az életéből.

Tágra nyílt szemekkel pislogott a komor férfira. Komolyan gondolta amit most mondott? Úgy tűnt, halál komolyan.

De még is, hogy tűnhetne el a lány életéből? Még ha akarna, akkor sem tudna. És bolond lenne ha el akarna tűnni. Egyszer ezt már el játszotta, még egyszer nem követi el ugyan azt a hibát. Egy dologban biztos volt, a csapattársaként kötelessége a lány mellett maradnia. És ebbe még ő sem tud bele kötni.

  • Ha nem tűnt volna fel, a csapattársa vagyok.

Kitartóan kapaszkodott az utolsó szálba, mely mellette tarthatta Sakurát. Próbált laza, hanyag hangot megütni, de nem igazán érte el azt a hatást, amire készült. Kivehető volt a benne lévő feszültség.

Sakurát elkerülni, lehetetlen küldetés volt számára. Azok után végkép nem tudná magára hagyni, amiken keresztül mentek mire ide értek. Nem akarta, csak úgy átengedni ennek a szívtelen szörnyetegnek.

  • Még.

  • Mire célzol?

  • A házasság után nem lesz szüksége csapatra. Ott leszek mellette.

  • Mi van?

  • Semmi személyes. Sakura érdekében teszek mindent, gondolom megérted.

  • Ez lenne Sakura érdeke? Hogy minden hozzám vezető szálat elvágsz előle?

  • Ha ez kell a boldogságához, akkor igen.

  • Ezt nem teheted meg!

  • Biztos vagy benne? – vonta fel a szemöldökét.

Persze hogy tisztában volt vele, hogy megteheti. Tudta, hogy ő a Kazekage. Ugyan úgy, ahogy Gaara is tisztában volt a befolyásosságával.

  • Sakura engem szeret. Nem veheted el tőlem. – szűkültek össze a szemei fenyegetően.

  • Igazad van, nem vehetem el tőled azt, ami soha nem volt a tulajdonod.

  • Azt hiszed karba tett kézzel fogom hagyni, hogy ezt tedd?

  • Nincs más választásod – fordított neki hátat Gaara.

  • Gaara! – szólt utána Sasuke idegesen. – Még ha el is zárod előlem, a szíve ettől függetlenül még az enyém lesz, és nem a tied.

Gaara körül vadul kavarogni kezdett a homok, majd egy pillanat múlva lenyugodott.

  • Tudom – vetette oda. - Nem zárnám el, ha nem kért volna meg rá. – fordult a döbbent Uchiha felé.

  • Megkért...?

Gaara csak bólintott egyet.

Valahogy nem tudta el hinni, hogy erre kérte volna a fiút Sakura. Nem vallt rá.

  • Szó szerint erre kért?

  • Nem. Konkrétan arra kért, hogy segítsek neki, hogy elfelejthessen téged.

Sasuke össze esett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, többet már nem bírt elviselni. Miért akarná elfelejteni őt Sakura? Mi történhetett?

Gaara végig nézett az összetört fiún, nem szólt semmit, az arca sem tükrözött semmi fajta érzelmet, akár csak egy élettelen maszk. Érdektelenül nézett az Uchihára, aki még mindig hitetlenül bámulta a földet.

  • Jobb, ha te is el felejted őt.

Ennél többet nem tudott mondani. Hátat fordított neki, majd eltűnt. Sasuke bizonytalanul ült a poros úton, nem tudta mihez kezdjen.

  • Te jó isten! – fakadt ki elkeseredetten.

Ha Sakura el tűnik az életéből, nem lesz már semmi, amiért érdemes lenne élni-e.

Ő jelentett neki mindent mióta visszatért. Hisz ő miatta tért vissza!

Sötét, borongós nap volt. Sasuke és a többiek nem terveztek aznapra semmit. Mindenki a bunkerben henyélt. Az Uchiha felkelt az ágyából és az ajtóra függesztette a tekintetét. Már napok óta gyötörték a rémálmok. Nem mert már aludni sem, nem hogy még lehunyni a szemét. De ébren sem volt különb a helyzet, ha nem álmodott, akkor épp hallucinált. A világ lassan szétfolyt körülötte. Gépiesen tengette a minden napjait.

Kétségbeesett ragaszkodással fixírozta az ajtó kilincsét, mint az utolsó foszlányt, mely még össze kötötte a valósággal, de már ez sem segített.

Arra lett figyelmes, hogy a kilincs megmozdul, majd szép lassan lenyomódik. Visszazuhant az ágyra, tudta jól ki az. Karin. A testét nehéznek és nevetségesen idegennek érezte.

  • Vajon mit kéne tennem? – jobb kézfejével megdörgölte a szemét.

  • Mi a baj, Sasuke? – kérdezte Karin a tőle megszokott hízelgő kedvességgel.

  • Ez az átkozott fal! Bár merre nézel, mindenütt csak ezt látod. Mi az istenért kell egyfolytában ennyire sötétnek lennie?

  • Mit akarsz, milyen színű legyen? – morogta be a nyitott ajtón keresztül Suigetsu, miközben elsétált előtte. – Rózsaszín?

  • A rózsaszín gyönyörű lenne – bólogatott.

Suigetsu elröhögte magát. Karin intett neki, hogy tűnjön el.

  • Higgadj le – ült le mellé. – Ha gondolod, segíthetek enyhíteni a gondjaidat.

Enyhén elpirulva közelebb húzódott hozzá. Sasukét nem igazán érdekelte Karin ténykedése, lefoglalták a saját gondjai. A hátán feküdt az ágyban, a karjával takarva el a szemeit. Hallotta, hogy Karin azt mondja:

  • Örülni fogsz! Véget vetek a kínjaidnak. Már úgy is a végét járod.

Nem igazán jutott el a tudatáig, hogy a lány róla beszél. Bár egy kis részét még is felfogta, és tudta, hogy a szexuális kínjaira célzott a lány. Ezt bizonyította, hogy a csípőjére telepedett és elkezdte levetkőztetni.

Ha lett volna annyi ereje, felemelte volna a fejét, s rászólt volna a lányra, hogy „Igen, igen, a végemet járom, gyerünk, csináld!”

Tény, hogy mióta velük volt, kevés élményben volt része. Néha itt, néha ott. De mióta vissza vonultak a bunkerjukba ki se tette a lábát. Az illúziók kikészítették az idegeit, ha behunyta a szemeit, a fájdalom olyan intenzívvé vált, hogy néhány másodperc után ki kellet nyitnia; így azonban, hogy nyitva tartotta, a lüktető fájdalom tovább fokozódott. Lehetett ez a sharinganja mellékhatása is, de tisztában volt vele, hogy a kialvatlanság teszi ezt vele. Hamarosan fényes ezüst villanások és kavargó bíbor foltokat kezdett látni. Tűk mélyedtek az elméjébe, minél jobban próbálta kizárni a fejéből, annál inkább bele ivódtak a régi emlékek.

Újra lehunyta a szemeit, de semmit nem segített.

  • Sasuke, szeretlek – suttogta egy hang az önkívület fátylán túl.

Megdermedt a felismeréstől, majd levette a karját a szeméről és úgy pislogott fel a lányra. Kitágult pupillákkal meredt a smaragd szempárra, mely párcentire volt tőle. Rózsaszín haja lágyan omlott hamvas vállaira.

  • Jól vagy? – szólalt meg Karin hangján.

Hitetlenül rázta meg a fejét. Lehetetlen. Megdörzsölte a szemeit és újra vetett egy pillantást a félmeztelen lányra az ölében. Fekete szemüvege mögül aggódó pillantásokat lövellt felé. Képzelődött volna?

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, Suigetsu csimpaszkodott a kilincsen.

  • Azonnal jönnöd kell Sasuke!

  • Miért nem húzod ki a beled és hagysz minket magunkra? – kiáltott rá Karin magára rántva a felsőjét.

Sasuke megmarkolta a lány combjait és érdektelen tekintettel leszedte magáról a koloncot.

  • Kuss és menj ki, Sasukét meg hagyd békén. Nem vagy az esete. – parancsolt rá Suigetsu vigyorogva.

  • Én voltam itt először, tudod... és nem hiszem, hogy parancsolgatnod kellene nekem.

Suigetsu horkantott, majd köpött egyet.

  • Az se érdekelne, ha a születésed óta itt lennél. Tűnj innen amíg szépen mondom!

  • Én pedig azt mondom, eszemben sincs! – vágott vissza a másik, érthetően ingerülten.

Suigetsu esdekelve Sasukéra nézett.

  • Karin menj el. Te meg mondjad, mit akarsz? – fordult sajgó fejjel a férfihoz miközben Karin vérig sértve elviharzott.

  • Juugo már megint összeszedett valami hülye állatot. Épp itt az ideje, hogy móresre tanítsuk.

  • Mégis, hogyan akarod megcsinálni? Mi előtt kettőt pislognál, Juugo ketté hasítaná a fejed.

Kikászálódott az ágyból és össze szedte magát, de nem a megszokott öltözékét vette fel, most csak egy egyszerű melegítő mellett döntött. Kikerülte a durcás férfit, aki még mindig azon törte a fejét, hogy mit válaszoljon, és megcélozta a kuckójuk konyháját.

  • Ez felháborító – bömbölte Suigetsu a nappaliban ülő Juugo felé mutatva.

  • Az – értett egyet beleunva Sasuke. – Ez gyalázat – hajolt le a hűtő elé mélyen elmerülve a gondolataiban.

  • Ez a fickó nem normális! Ki a franc hoz be egy bunkerba egy leopárdot?!

  • Ez őrület – jelentette ki Sasuke mélységes egyetértéssel.

Kezében egy üveggel felegyenesedett, és Juugo felé pillantott. Amint észre vették Sasukét, az állat és ő is behúzták fülük farkuk és lelapultak a kanapé mögé.

  • Mi ez az egész? – kérdezte.

  • Szegény állat, kint volt a viharban éhtelen, szomjan – kezdett el magyarázkodni Juugo. – Nem hagyhattam ott.

  • Látjuk – morogta Suigetsu.

  • Nem is tudom mit mondjak, Juugo.

  • Most mit csináljunk?

Tanácstalanul egymásra néztek. Juugo megköszörülte a torkát.

  • Megtarthatnánk.

  • Nincs más választásunk – bólogatott Sasuke érdektelenül.

Már hozzá szokott Juugo állat mániájához. Hiába mondott bármit is, ha Juugo meg akart tartani valamilyen állatot, akkor azt megtartotta. Függetlenül attól, hogy ez tetszett e nekik, vagy sem.

  • Ezt nem hagyhatod Sasuke! Még a nyamvadt madarát elnéztem! De ezt a fenevadat nem fogom! – toporzékolt Suigetsu, csak azért, hogy egyszer az lehessen amit ő akar.

  • Tartsuk meg, hátha felfalja azt a nyamvadt hülyét – sétált be Karin is, Suigetsura célozva.

  • Az isten szerelmére! – kiáltott fel kétségbeesetten.

  • Miért ne? Kit érdekel? Egy állattal több, vagy kevesebb – vont vállat Sasuke.

Nem igazán érdekelte ez a kis vita, nagyobb dolgokon járt az esze.

  • Ezt nem mondhatod komolyan, Sasuke! – tátogott hitetlenkedve Suigetsu a nyomában loholva. – Te vagy a vezetőnk, tegyél valamit!

  • Azt csináltok amit akartok, mától fogva megszűnt számomra a Hebi.

Döbbent, nyúlfaroknyi csönd következett. Sasuke megállt a küszöbön, majd vissza fordult a többiek felé.

  • Ha a leopárd a gond, esküszöm elviszem, Sasuke – suttogta Juugo.

  • Nyugodtan tartsd meg.

  • De akkor még is, miért? – esett kétségbe Karin.

  • Valami baj van? – kérdezte szelíden Suigetsu, tőle meg nem szokott nyugalommal. Hülye volt, tény, de nem annyira, hogy nem fogja fel, ha egy komoly helyzet kezdett kialakulni.

  • Semmi gond, Suigetsu – mosolygott rá. – egyszerűen csak már nincs több dolgom veletek. Tovább kell állnom. Felejtsétek el, hogy léteztem számotokra.

  • Hogyan is felejthetnénk el? – motyogta Karin megtörten.

Suigetsu vetett egy pillantást a lány felé, majd mellé lépett és átkarolta a vállát. Karin készségesen borult a férfi vállára és szívszaggató zokogásban tőrt ki. Juugo is melléjük lépett, de egyikükkel sem érintkezett. Nem az ő stílusa volt, de látszott rajta, hogy őt is megviselték Sasuke szavai.

De bármit is mondtak, vagy tettek volna, nem gondolta volna meg magát. Már eldöntötte, hogy vissza fog térni Konohába. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy véget vessen a rémálmoknak, a hallucinációknak, a képzelgéseknek, és a fájdalmaknak. Gyilkolhatott volna kedvére, nem segített volna rajta. Ezer meg ezer nővel lehetett volna körül véve, az se segített volna már rajta, az egyetlen dolog ami segíthetett, ha az mellett van, aki miatt szenvedett; Sakura mellett.

  • Befejezted? – kérdezte Suigetsu Karintól.

  • Nem, még nem – vágta rá. – Egyáltalán nem. Én... – búj még jobban hozzá szipogva.

  • Add csak ki magadból – tette a lány vállára a kezét Juugo.

  • Sajnálom, srácok – fordított nekik hátat Sasuke. – Jó volt veletek, de muszáj itt hagynom titeket.

  • De miért? Italhit még meg sem találtad!

  • Juugo – fordult a férfi felé. – Nehéz megmagyarázni...

  • Miattunk van?

  • Magam miatt.

  • Történt valami?

  • Mondhatni – sütötte le a szemeit.

  • Újabb kalandba vágsz bele?

  • Igen.

  • Akkor hát... sok szerencsét, Sasuke.

  • Vigyázzatok magatokra.

Magára hagyta a Hebi megmaradt három tagját, és a már napok óta előkészített cuccait összeszedve a szobájából útra kelt.”

Összetörten gubbasztott egy fatetején, melyre azután kapaszkodott fel, hogy megfenyegette az egyik bolti eladó, hogy lekaszabolja a fejé, ha nem tűnik el a bolt elől. Fogalma sem volt, mihez kezdjen. A hallottak után, egy eldobott játéknak érezte magát. Egy semmire kellőnek, aki már senkinek sem kell. Idegen érzés volt számára a szerelem, és az ehhez hasonló pozitív érzések, tanácstalanul meredt maga elé. Mint ha nem is ebben a világban élt volna eddig, lehetetlennek tűnt számára, hogy ez megtörténjen. A szeme előtt fekete karikák táncoltak, a fejében villámok cikáztak, szikrák sercegtek, és a teste bizonytalanul dőlt neki a fa odvas kérgének. Tűk mélyedtek a pupillájába, maró könnycseppek bukkantak elő szeméből, s gördültek végig az arcán. Nem telt bele sok, alig látott. A rosszullét környékezte, ökölbe szorította a kezét és a szemhéjának nyomta, remélve, hogy ezzel enyhíti a fájdalmakat, de olyan volt, mintha izzó parázzsal érintette volna meg. A világ lassan szétfolyt körülötte. Arra lett figyelmes, valaki a nevét kiáltozza. Zúgó fejjel pillantott le a fa tövében álló férfira.

  • Mit akarsz?

  • Neked meg mi bajod van? Süket vagy? Sakura beszélni akar veled, már mondtam. – harákolt Byakone és a fatövébe köpött.

  • Velem?

  • Mozogj le arról a tetves fáról – fordított neki hátat.

  • Mi van? – értetlenkedett.

  • Mióta nem láttalak, csak még hülyébb lettél, Uchiha. – küldött egy gúnyos mosolyt felé Byakone.

Összeszűkült szemekkel ugrott le a fáról.

  • A nevem még mindig, Sasuke.

  • Vedd megtiszteltetésnek – vont vállat határozottan a Haruno. – Mozogj, sokat kell még pihennie a húgomnak.

Meg se várva a választ köddé vált. Sasuke tanácstalanul állt, felemelte a fejét és felnézett a robusztus épületre, sötét szeméből mintha kiköltözött volna a lélek.

  • Miről akar beszélni? – tette fel a nagy kérdést.

Valahol a közelben, az egyik fán egy madár dalolt boldogan. Pillanatnyilag, úgy tűnt, képtelen mást tenni, mint elindult a kórház bejárata felé. Zord tekintettel figyelte, ahogy egyre jobban jobban közeledett az ajtóhoz. Amikkor odaért, kelletlenül, morgolódva de azért a kilincsért nyúlt és átlépte a küszöböt. Az arckifejezése arról árulkodott, hogy jobban el lenne bárhol most, mint itt. Tehetetlenül füstölgött. Fintorogva sétált végig a klórszagú folyosókon. Átkozta a percet, amikor bele csöppent ebbe a helyzetbe. Érezte, hogy nem kellett volna bele mennie, amikor Shizune értesítette, hogy a Hokage látni akarja. Bár, ha tudná most tartani magát a lány előtt, vissza nyerhetné a jó hírnevét. De meg érné?

Amint az ajtóhoz ért megtorpant, majd párpillanattal később belerúgott egy üres székbe, aztán az ajtó felé fordult.

Ütött az óra, eljött az idő, hogy erőt vegyen magán, és letudja a beszélgetést. Félve, hogy valaminek a sűrűjébe csöppenhet, lehetőleg a legrosszabb pillanatban, idegesen helyezte kezét a fehér kilincsre. Lenyelt egy jókora adag levegőt, a teste forró verítékben fürdött. Átfutott az agyán, van rá lehetőség, hogy Gaara is bent legyen vele. Nyelt egy zajosat, majd lenyomta a hideg fémet, mely lassan már felmelegedett a tenyere alatt.

Sakura ébren volt, az ablak előtt ült, az eget figyelve. Az ajtó becsukódott a háta mögött, Sasuke magára maradt Sakurával, Gaara nem volt a szobában, s ez kissé meg könnyítette a helyzetét.

  • Szia, Sakura.

Hangosan, Uchihához méltóan akart köszönni, de csak egy nyüszítésre futotta belőle. Sakura rémülten fordult az ajtóban toporgó férfi felé.

  • Szia, Sasuke.

Hangtalanul állt fel, és feküdt vissza az ágyába.

  • Azt hittem, ma már el sem jössz.

  • Byakone értesített, hogy keresel. – mereven állt, kezét az oldalához szorítva.

  • Ülj le – mutatott egy székre a szoba közepén. – Kényelmesebb így beszélgetni, nem?

Sasuke szíve kihagyott egy ütemet, aztán még vadabbul pumpálni kezdett, pattogásig feszítve a dobhártyáit. Nem lesz több kellemesen eltöltött napja a lánnyal, csak most döbbent rá erre. Már látta magát, az oltár előtt állva, Temarival az oldalán, míg Sakura Gaaraba karolva ragyogott fehér ruhájában. Sasuke kitátotta a száját, hogy válaszoljon, de végül mégis inkább a hallgatás mellett döntött. Szófogadóan foglalt helyet a széken.

  • Miről akarsz beszélni? – törte meg a kínos csöndet.

  • Itachiról lenne szó – markolt bele alig észre vehetően az ágytakaróba.

  • Vagy úgy! – vonta fel fél szemöldökét megilletődve Sasuke.

  • Szeretném, ha elárulnád hová lett el temetve a bátyád. A bátyám szerint, te tudod mi lett a hullájával. Igaz ez?

  • Igen, én tudom – játszott az ujjaival az Uchiha.

  • Elmondod?

  • Persze – bólintott egy kis hezitálást követően. – A temető mellett van eltemetve, egy boltív alatt kell átmenni. Nem lehet eltéveszteni a sírkövét, fekete gránitból van emelve, egy varjúval a tetején.

Csend telepedett a szobára, Sakura nyugtalanul bámult ki az ablakon. Sasuke nem merte meg zavarni, hagyta, hadd dolgozza fel a lány, hogy Itachinak végleg vége. Nehezen bírta rávenni magát, hogy belenézzen a smaragd szempárba, mely már egy ideje rászegeződött.

  • Köszönöm, hogy elmondtad.

  • Nem tesz semmit – állt fel távozásra készen. – Ennyire voltál kíváncsi?

  • Igen – tűrte bűnbánóan a füle mögé rózsaszín tincseit Sakura.

  • Ne érezz lelkiismeret furdalást semmi miatt. Nincs okod rá.

  • Ott kellett volna lennem a temetésén... – suttogta a kezeit bámulva az ölében.

  • Eszméletlenül feküdtél a kórházban. Nem tehettél róla.

  • De akkor is... – akadt el a hangja, s könnycseppek hullottak a kézfejére.

Sasuke tanácstalanul markolta a szék támláját. Ha csak nézte volna, ahogy a lány sír, egy szemét rohadéknak érezte volna magát. Mázsás léptekkel, de oda sétált az ágyhoz és leült az immáron zokogó lány mellé. Összefacsarodott a szíve, tudván, hogy magát okolja olyanokért, amiről nem tehetett. Tekintete a lány csuklóján lévő karkötőre tévedt, amit még tőle kapott. Csupa könny volt, akárcsak a lány arca.

  • Ne sírj, Sakura.

Ostobának érezte magát, de ennél jobb szöveg nem jutott az eszébe, amivel felvidíthatta volna.

  • Bármikor meglátogathatod...

  • De többé már nem lesz velem! – törölgette a szemeit makacsul.

Sasuke szemei összeszűkültek. Pont neki kell ezt mondania? Akkor ő mit mondjon? A bátyát temette el, saját kezűleg! Nagyobb szüksége volt rá most, mint bármikor egész életében, és pont ilyenkor hagyta cserben. Haragos láng lobbant a szemében. Semmi joga nem volt Sakurának ilyeneket kijelentenie, a jelenlétében biztosan nem. Önző módon viselkedett.

  • Ahogyan már velem sem – állt fel ökölbe szorult kezekkel.

Ajkai egy vékony vonallá préselődtek, az állkapcsában megfeszült egy izom. Sakura döbbenten fordult a haragos férfi felé. Szemei még mindig könnyben áztak, de tudta, hogy olyan dolgot mondott, amit nem kellett volna. Bűntudatos szemekkel bámult a fekete szemekbe.

  • Sajnálom... Én... amit mondtam... – dadogta miközben a szemeit törölgette intenzíven.

  • Felejtsd el – dünnyögte.

  • Sasuke! Hallgass meg! – kiáltott a távozó férfi után.

  • Nos?

Sakura kirázta feléből a rossz előérzetét, és dacosan Sasukéra nézett. Tisztázni akarta a férfival a dolgokat, most, vagy soha.

  • Ülj le.

  • Minek? – dacoskodott.

  • Ülj már le, az isten szerelmére! – fortyant fel Sakura.

Sasukét váratlanul érte a lány kirohanása, döbbenten zuhant le a székre. Sakura csak bólintott egyet, ezzel is időt akart nyerni magának, míg rendezte a gondolatait. Csend volt, baljós csend, és ez nem kerülte el Sasuke figyelmét sem. Érezte, hogy valami fontos dologról lesz most szó, de csak reménykedni tudott abban, hogy nem Gaara mondatait fogja alá támasztani Sakura. Jéghideg, rezzenéstelen tekintettel bámult a lassan felé forduló lányra.

  • Valami baj van? – kérdezte végül szelíden.

Sakura vett egy mély lélegzetet. Minden képp beszélni akart a férfival, de nem tudta, hogyan kezdhetne bele.

  • Fárasztó ez az idő járás, nem igaz? – mosolyodott el halványan.

  • Hogy őszinte legyek – felelte Sasuke –, észre sem szoktam venni, milyen az idő járás. Eső vagy napsütés, egyre megy, ha az ember nyakig benne van a gondokban. – Sakura felé fordította a tekintetét, de ő állta a pillantását.

  • Engem, sajnos, a hirtelen változás mindig megvisel.

  • Nem vagyunk egyformák – mondta jól nevelten Sasuke. – Ami engem illet, túlságosan is lekötnek az olyan unalmas ügyek, mint például ez a házasság. Egyszerűen nem érek rá az időjárással foglalkozni – ismét a lányra pillantott, s a Haruno szeme ezúttal se rebbent.

  • Ha már itt tartunk...

  • Hol is? – kötekedett Sasuke.

  • A házasságnál – pillantott némítóan a férfira. – Szóval, szeretnék tisztázni pár dolgot.

  • Nem kell – állt fel hirtelen.

Nem akarta újra hallani. A fájdalom, ami akkor érte, bénító volt. Nem tudta volna újra elviselni. Az, ami tartotta még benne a lelket, csak is a neve volt. Uchiha révén kötelességének érezte, hogy méltóan viselje a vereséget. Nem akart szégyent hozni Itachira.

  • Hogyan? – mormogta tompán Sakura.

  • Gaara már felvilágosított. Nem kell elismételned. Ja, és ne aggódj, nyom nélkül eltűnök az életedből. – jegyezte meg hűvösen.

  • Azt akartam, hogy tőlem tudd meg.

  • Hát – vont vállat közönyösen –, ezt már nem velem kell megvitatnod, ha nem a vőlegényeddel.

  • Számíthatsz rá.

Hátat fordított neki, és épp távozni készült, ám meggondolta magát, vissza fordult a lány felé, aki hátra dőlve bámulta a plafont. Mondani akart még valamit, valamit, amit nem tartogathatott magában. Tovább már nem.

  • Tudod csak azt nem értem, hogy akkor az erdőben még is miért mondtad azt, hogy szeretsz. Én bolond hittem neked, erre tessék – nézett lenézően végig a döbbent lányon –, átvertél.

Sakura állkapcsában megfeszült egy izom. Lassan, ráérősen lehunyta a szemeit, majd kifújta a bent tartott levegőt.

  • Tűnj a szemem elől – suttogta visszafogottan, vissza fojtva a dühét.

  • Csak nem fáj az igazság? – szégyellte magát érte, de jó érzéssel töltötte el, hogy láthatta a lányt amikor szembesíti az igazával.

  • Igazság? Igazságról akarsz hallani, Uchiha Sasuke? – dobta le magáról indulatosan a takarót a lány. – Hát akkor adok én neked igazságot! – mászott ki az ágyból remegve a dühtől. – Tudod te hányszor éreztem magam átverve miattad?! Hogy hány éjszakát sírtam át? Hogy mekkora fájdalmat okoztál nekem, amikor ott hagytál?! Semmibe néztél, és amikor ott hagytál az erdőben, csak annyit mondtál; szeretlek. Tudod te mit jelentett ez nekem? Tudod te milyen kínszenvedés volt az életem? Hogy is tudhatnád! – nevetett fel gúnyos keserűséggel.

Sasuke döbbent rettenettel bámult a dühtől remegő lányra. Meg moccanni sem mert, nem hogy közbe szólni. Teljesen letaglózta a lány kirohanása.

  • Van fogalmad róla, hogy mit tettél? Darabokra törted a szívem, az álmom, és az életem!

  • Sakura...

  • És még te vádolsz engem?! Azt mondtam, tényleg azt mondtam, hogy szeretlek. Mert szeretlek is te idióta barom! – bökte mellkason indulatosan.

  • Sakura...

  • De – villantotta tekintetét az Uchihára, így a férfi jobbnak látta ha csöndben marad –, már nem tudlak úgy szeretni mint régen. Nem akartam férjhez menni, mert reménykedtem, reménykedtem abban, hogy még újra kezdhetnénk. De mióta visszatértél nem változott semmi! A küldetés előtt, ugyan úgy kezeltél mint az előtt! Erre most azt állítod, hogy szeretsz? Szerinted ezt hogy hihetném el? Nem. Már fel nőttem, Sasuke – lépett hátrébb a férfitól.

  • Szóval így állunk.

  • Így.

  • Nem hiszem, hogy tudod, de csak miattad tértem vissza Konohába – fordította el a tekintetét a lányról összetörten.

Tényleg nem volt róla fogalma, hogy Sakura miken ment keresztül miatta. Valójában soha nem is gondolt bele. És most, hogy szembesült mindennel, egy önző, mocskos gazembernek érezte magát. Hogy-hogy nem vette észre, hogy miken ment keresztül az a személy, akiért bármit feláldozott volna? Szánalmasnak érezte magát, egy olyan embernek, aki nem méltó egy olyan emberhez, mint Sakura.

  • Nem tudtam – értett egyet Sakura.

  • De értsd meg, nem engedhetem, hogy egy olyan szörnyeteghez menj feleségül, mint Gaara! – ragadta vállon kétségbe esetten.

  • Gaara nem szörnyeteg, Sasuke. Szeret engem.

  • Ahogy én is!

  • De ő, tényleg szeret. De te, csak azt hiszed, hogy szeretsz. Nem szeretsz úgy, ahogy te gondolod. És én sem szeretlek úgy, ahogyan azt hittük.

  • Honnan is tudhatnád, hogy-hogy szeretlek téged, Sakura?

  • Mert tudom – nézett mélyen a fekete szemekbe. – Tudom, mert én is így érzek irántad.

Döbbenten eresztette el a lány karjait.

  • Ráfogsz te is döbbenni egyszer – lépett hátrébb a férfitól.

  • És mi van akkor, ha nem akarok rádöbbenni?

  • Ráfogsz – közölte vele elég egyértelműen.

  • Miért teszed ezt velem? – roskadt össze a fal tövében.

  • Azért kértem meg Gaarat arra, hogy segítsen elfelejteni téged, mert tiszta lappal akarok férjhez menni. Fontos vagy nekem, Sasuke. De Gaara is egyszer az lesz.

  • Nem tudlak elereszteni – csóválta meg a fejét lemondóan Sasuke.

  • Nem is kell.

  • Akkor még is, mit vársz el tőlem Sakura? Mond el, és én meg teszem! – nézett fel esdeklően a lányra. – Mert én már nem tudom mit tegyek, meg kell mondanod! Mond el kérlek!

  • Tedd azt, amiért ide jöttél. Vedd feleségül Temarit. Ez a kötelességed. Ahogy nekem az, hogy Gaara felesége legyek.

A kezeibe temette az arcát, nem akarta el hinni, hogy ez vele történik.

  • Szereted? – nézett fel végül megadóan.

  • Tessék? – lepte meg a hirtelen jött kérdés.

  • Szereted őt?

  • Kifog alakulni. Idő kell nekem is, és neked is.

  • Nekem? Mihez? – húzódtak gúnyos mosolyra az ajkai.

  • Ahhoz, hogy rájöjj, nem én vagyok az eseted. Sasuke, te örökre az én első szerelmem maradsz. De ahogy én tovább léptem, ugyan úgy neked is tovább kell. Honnan tudod, hogy nem Temari az?

  • Mert a szívem, csak érted dobog – állt fel csendesen.

  • Ne nehezítsd meg a dolgom, kérlek.

  • Sajnálom, de ez az igazság.

  • Az igazság néha fájdalmas tud lenni.

  • Nagyon is – mosolyodott el kényszeredetten Sasuke. – Nem fogok közétek állni, ígérem. De ne kérd tőlem azt, hogy elkerüljelek!

  • Nem kell elkerülnöd. Az én gondom, hogy elfelejtselek.

  • Miért lenne az jó neked?

  • Mert...

  • Mert?

  • Azt akarom, hogy velem maradhass.

  • És Gaara?

  • Már mondtam, ő az életem része lesz. De te is az lehetsz...

  • Nem – morogta Sasuke.

  • Naruto az életem része lett, mióta elmentél – jegyezte meg csöndesen. – Még a távolság sem enyhített ezen. Te is az lehetsz, ahogy ő is.

  • És mi van, ha én nem akarok az életed része lenni?

  • Akkor nem leszel az.

Meghunyászkodva bámult fel a magabiztos lányra.

  • Valójában, az akarok lenni, nagyon is. De nem ilyen módon.

  • Pedig nincs rá más mód.

  • Tudom – dünnyögte kelletlenül.

Hátat fordított a mozdulatlan lánynak, és a kilincsre rakta a kezét. Majd miután kissé összeszedte magát visszafordult.

  • Nincs esélyem, igaz?

  • Nincs.

  • Akkor, most mégis, hányadán állunk?

  • Én már elfogadtam, hogy szeretlek, de már nem szerelemmel. Már csak neked kell elfogadnod ugyan ezt a te részedről.

  • Értem.

Kitárta az ajtót és elhagyta a szobát.

  • Sasuke!

Reménykedve dugta vissza a fejét a szobába.

  • Igen?

  • Keress meg, ha tisztáztál magadban mindent! – mosolygott rá biztatóan Sakura.

  • Megígérem.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(Saku, 2012.08.14 12:19)

Szia, jó feji lett, bár elég szomi T.T a történet végére még be is könnyeztem...remélem rendeződnek a dolgok sakura és sasuke között (sasusaku fan) aztán összejönnek...meghatódtam, de rendesen:D Pedig nem szokásom sírni a ficiken, de az kifejezetten szívbe markoló voltXD

Re: -

(nino, 2012.08.14 12:24)

Juj^^ nagyon örülök, hogy tetszett!! Hát, még magam sem tudom, hogy milesz a történet vége:):) Majd kiderül:) örülök, hogy tetszik, és hogy elolvastad. köszönöm:)

nino

(nikol, 2012.10.20 11:40)

hali nino tudom rég irtam de a stori kifog elégé rajtam mer egyedul csinálom a bevezetö kész van de a töbivel nem nagyon haladok nem tudom hogyan motasam meg a részt mer a yutube
ra sde sikerult ferakjam letiltoták onan amikor probáltam de majd amit kitalálom hogyan mutasam meg te leszel az elsö de egy két ismerösöm láta és szerituk befuto lene da majd azt még az idö hoza meg . ja és érdeklödök mikor leszel kész a 12. fejezetel mert szivesen elolvasnám elöre is köszi puszi

Re: nino

(nino, 2012.10.20 12:23)

Szia Nikol,

Örömmel közlöm, van már Skyp-om. Szóval, ott meg tudod mutatni. ^^
A következő fejezettel haladgatok, de egy vizsgám miatt hanyagolnom kell az írást behatárolhatatlan időpontig.
Ami biztos, karácsonyra meg lesz! :) Próbálom minél hamarabb.
Kíváncsian várom a videódat. :) Szóval írj emailben, és egyeztetünk.

Re: Re: nino

(NIKOL, 2012.11.15 23:24)

HALI MEGADOM A SKYPE NEVEM VEGYÉL FEL MER ÉN NEM TUDLAK MER KISCSIT SZARAKODIK A NETEM AZ UNOKA TESOM FIKJÁT HASZNÁLOM MÁS NEM CSAK ÉN NE AGOGY szencs88 ezen a néven érsz el és mikor elérhetö leszel elkuldöm az elözetest csövi

Re: Re: Re: nino

(nino, 2012.11.16 17:01)

ok. lehet még a hétvégén meg lesz a dolog. :) legyél fent.

-

(Ági, 2012.08.15 17:21)

nagyon jóó lett folytasd de minél hamarabb már alig várom!!! Én a Gaarasakuban reménykedem, ideje elfelejtenie Sasukét!

Re: -

(nino, 2012.08.15 19:55)

Szia
Örülök, hogy tetszik!! ^^ Folytatom minnél hamarabb, igérem :) Hogy mi lesz belőle, SasuSaku, vagy GaaraSaku?még én magam sem tudom:);) ez a jövő betűje.:)

Re: Re: -

(nikol, 2012.08.31 19:14)

HALI DE AZÉR REMÉLEM HOGY LESZ TOVÁB NARUTO ROL ÉS HINATÁROL IS SZO MER Ö ROLUK FÉLBE MARAT A TÖRTÉNET

Re: Re: Re: -

(nino, 2012.08.31 20:13)

Szia

Örülök, hogy írtál. Jó ötletet adtál, mivel megakadtam, hogy most kiről is kéne írnom. Gaara-val terveztem, de azt hiszem bele fogom fűszerezni a Naruto-ékat is. :) Köszönöm, az ötletet. :)

Re: Re: Re: Re: -

(nikol, 2012.09.06 19:50)

SZIVESEN HA BÁR MIKOR KEL MÉG ÖTLET SZIVESEN ADOK SOK STORYT NBÉZEK ÉS OLVASOK ÉS VANAK SAJÁT ÖTLETEK IS HA BÁRMI GOD VAN IRJ CSÁKO PUSZANTÁS

Re: Re: Re: Re: Re: -

(nino, 2012.09.08 15:08)

Köszönöm a felajánlást, de azt hiszem, megtudom oldani magam is .:):)

kérlek

(Angel, 2012.09.04 21:18)

Folytasd, de gyorsan imádom az írásaidat! És bocsi, hogy csak most írok!!!

Re: kérlek

(nino, 2012.09.05 22:52)

Szia

Örülök, hogy tetszenek a műveim, és kedved leled bennük. :) Már dolgozom a követekző fejezeten, de addig is, szíves türelmedet kérem. :) Maximum hónap végére kész leszek. Legkésőbb. :) Köszönöm, hogy írtál, és hogy elolvastad. :)

-

(Ági, 2012.08.23 15:02)

mikor lesz folytatás??

Re: -

(nino, 2012.08.23 15:31)

Szia:)
Még nem tudom. Valószínűleg hóvégére meg lesz.. talán. Megpróbálom megírni:) De neharagudj, ha nem jön össze. több történeten is kell dolgoznom egyszerre. Köszönöm, hogy elolvastad.