Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet

2012.08.23

 

* * *

4.


 

Már majdnem hat éve volt annak, hogy Sasuke meglátogatta, és megpróbálta megölni. Minden egyesnap azzal a tudattal kelt, hogy talán az lehet az a nap, amikor újra visszatér. De hiába reménykedett. Már kezdett lemondani arról, hogy újra láthatja barátját, de még is szentül hitt abban, hogy még látni fogja.

Ásítozva sétált be a konyhába, hol Sakura már javában sürgött-forgott.

  • Jó reggelt szívem – nyomott egy csókot az arcára, majd elvette a kezéből a bögre kávét és egy újsággal a kezében átcsoszogott az asztalhoz.

  • Neked is, drágám. Narume?

  • Még alszik – lapozott, majd ásított egy hatalmasat –, gondolom.

  • Narume – kiáltott be a kislány szobájába. – Kész a reggeli, kelj ki az ágyból!

  • Fent vagyok – jött a szobából egy tompa válasz.

  • Már megint... – kezdett bele Naruto.

  • Már megint a takaró alá bújt – fejezte be Sakura a mondatát. – Folyton későn fekszik le! Megnézted este, hogy alszik-e már? Biztos megint egész éjjel fent volt! Pedig megkértelek, hogy nézd meg!

  • Hagyd, hadd aludjon – somolygott Naruto.

Kislányuk korához képest kimondottan ügyese volt. Hamar megtanult beszélni, jó készségekkel rendelkezett mind két szülőjének a képességeinek az elsajátításához. Gyorsan megtanul olvasni és írni is, pedig még iskolába sem járt. Csak pár hét múlva kezdődött volna az év. Még csak hatéves volt, de már azon járt az esze, hogy kifog adni egy könyv sorozatot, akárcsak Jiraiya. Narume amint hallott Jiraiyáról, rögtön rajongott érte. Bár Naruto nem engedte, hogy az öreg könyveit a kezébe vegye, még is kimondottan imádta a saninról szóló meséket. Nagyon sajnálta Naruto, hogy Jiraiya már nem ismerhette meg az ő szépségét.

  • Már épp ideje lenne felkelnie a kisasszonynak. Hinatáék nemsokára átjönnek. A kis Kibarut is biztosan magával fogja hozni.

Kibaru egyidős volt Narumével. Furcsa mód, épp egy napon születtek, így ikreknek tekintik őket sokan. A születésnapjuk már évek óta közösen ünnepelték.

  • Tényleg, már neki áltatok megszervezni a szülinapjukat? – pillantott fel az újságból Naruto.

  • Ezért jönnek át. Nem akarjuk, hogy úgy járjunk mint tavaly.

  • Hát igen, a tavalyi elég húzós volt.

  • Nem mostanában lesz az új Hokage választás? – váltott témát Sakura, miközben megindult Narume szobája felé.

  • De.

  • Nem félsz? Konohamaru megint pályázni fog – kiáltott ki a szobából.

  • Valaki engem szólított? – kukkantott be egy fiatal férfi az ablakon.

  • Helló Konohamaru – hajtogatta össze az újságot ráérően Naruto, majd elindult, hogy elmossa a bögréjét. – Mi újság? Mellékesen megjegyezném – pillantott a férfira, aki az imént mászott be az ablakukon –, az ajtó működik.

  • Narume?

  • Most ment felkelteni Sakura.

  • Még mindig alszik?

  • Úgy tűnik – vont vállat közömbösen, már hozzá szokott, hogy a lánya egy hétalvó.

  • Segítsek felkelteni, Sakura kisasszony? – kiáltott be a szobába egy széken hintázva Konohamaru.

  • Köszönöm, nem kell Konohamaru – sétált vissza a konyhába, kézen fogva Narumét. – Már felkelt.

  • Konomaru! Jó reggelt! – kiáltott fel a szőke kislány, miután kidörgölte a szeméből a maradék álmot, és észre vette a széken gubbasztó férfit, kitépte kezét anyja kezéből és az említett felé száguldott.

  • Narume – kapta fel a kislányt sugárzó arccal. – Mondd ki kérlek, legalább egyszer, Konohamaru – pillantott esdekelve a zöldeskék szempárba.

  • Konomaru – nevetett fel konokul.

  • Nem, Ko-no-ha-ma-ru! Amúgy, megint változik a szeme színe? – fordult Naruto felé, aki vállvonogatva támasztotta a pultot.

  • Konomaru! – makacskodott Narume.

  • Ne erőlködj, te most már örökre Konomaru maradsz neki. Törődj bele – vette ki a kezéből a lányt Sakura, és leültette az asztalhoz.

  • Igen, nagyon úgy tűnik – ült le ő is egy sóhajtás kíséretében.

  • Haragszol, Konomaru? Szerintem vicces neved van.

  • Ugyan, rád ki tudna megharagudni? – mosolygott barátságosan a kislányra.

Narume boldogan visszamosolygott Konohamarura, majd neki állt az elé tett reggelinek.

  • Mondd csak, ez évben is indulsz? – fordult felé kíváncsian Sakura.tori.jpg

  • Persze! Előbb utóbb kitúrom a helyéről a mestert – bizonygatta magabiztosan.

  • Álmodozz csak – vágta tarkón Naruto miközben elsétált mellette.

Eszébe jutott, amikor Narume egyszer meglátogatta az irodájában. A világért sem adta volna át a helyét másnak, csak az ő kislányának.

  • Valaki csöngetett, megnéznéd ki az?

  • Persze.

Pár perc néma csend után, Naruto holtsápadtan tért vissza a konyhába egy papírt szorongatva. Sakura aggodalmas tekintettel bámult rá. Konohamaru érezte, hogy valami történt, így kicsalogatta Narumét az udvarra, azzal a címszóval, hogy mutat neki valami hihetetlen dolgot. Amint becsukódott a hátsó ajtó, Naruto lezuhant egy székre. Sakura letelepedett mellé, és támogatóan megszorította a kezét.

  • Minden rendben?

Naruto még mindig holtsápadt volt, megrázta a fejét, majd az értesítőt az asztalra dobta. A szomszédos ország Raikagéjének pecsétjével ellátott dokumentum volt. Egy olyan pecséttel, ami kimondottan a Hokagénak szólt. Sakura rosszat sejtve vette kezébe az irományt és futotta végig, majd döbbenten ejtette vissza az asztalra.

Egyikük sem tudott megszólalni. A hír, ami a levélben állt, mindkettejüket lesokkolta.

  • Azt hittem... azt hittem még látni fogom.

  • Nagyon sajnálom, Naruto – szorította meg együtt érzően a kezét Sakura.

  • Sasuke halott...? – suttogta elhalt hangon, mint aki képtelen felfogni a hírt.

  • Drágám – állt fel hirtelen Sakura, és magához ölelte a mozdulatlanná vált férfit.

  • Hogy történhetett? Sasuke... Azt hittem, hogy még látni fogom – ismételte magát monoton hangon.

  • Én is – szorította össze a szemeit, hogy visszatartsa a könnyeket.

Már réges-rég megbocsájtott az Uchihának, sőt, hálás volt neki, amiért otthagyta évekkel ez előtt. Mert ha nem tett volna, sosem részesült volna abban az örömben, amiben most élt. Biztos volt benne, hogy ha nem akkor, máskor így is úgy is lelépett volna. Megbocsájtotta neki, hogy amikor Narume párhetes volt, megpróbálta Narutót megölni. Meggyőzte az Uzumaki, hogy tényleg megbánta a tetteit Sasuke. Kimondottan örült neki, hogy elvállalta Narumét keresztlányának. Mindketten abban reménykedtek, hogy viszont láthatják még Sasukét, és meggyőzhetik arról, hogy maradjon a faluban. Tudták, hogy Naruménak jobb keresztszülő nem kell. És most azt kell hallaniuk, hogy meghalt. Meghalt úgy, hogy sosem ismerte meg a keresztlányát.

  • A Raikage küldött egy levelet – dobta az asztalra fásultan Naruto a sötétkék borítékot.

  • Tudod mi áll benne?

  • Nem. Még nem volt erőm kinyitni. Megnéznéd kérlek? – szorította meg a vállain nyugvó kezet.

  • Persze – törölte meg a szemeit Sakura és visszaült Naruto mellé.

Remegő kezekkel bontogatni kezdte a levelet, majd kihajtogatta a fehér lapot amiből egy CD gurult Naruto keze mellé. Döbbenten forgatta az ujjai közt az Uzumaki, felakart állni, hogy megnézze a tartalmát, de Sakura megállította.

  • Várj! Ez Sasuke kézírása.

Ettől a kijelentéstől visszazuhant a székébe.

  • Mit ír?

Sakura szó nélkül át nyújtott neki.

     

    Naruto


 

Ha ezt a levelet a kezedben tartod, az azt jelenti, hogy én már nem élek. Sajnálom, hogy nem látogattalak meg titeket az elmúlt időkben. Bár te nem tudsz róla, de utolsó találkozásunk után pár évre rá, jártam Konohában. Megakartalak látogatni, de egy kislány, egy gyönyörű kislány, aki az utamba került, meghiúsította a terveim. Az egész napomat vele töltöttem. Tudod ki volt az a tünemény? A keresztlányom.

Minden bizonnyal nem mesélt rólam, mert megkértem rá, hogy ne szóljon a találkozónkról, és akkor máskor is meglátogatom.

Kérj tőle elnézést a nevemben, kérlek. Nem tudom betartani az ígéretem.

A borítékban találtok egy lemezt, felvettem az együtt töltött időnket. Tizennyolcadik születésnapjára szánom.

Még nem is gratuláltam ahhoz, hogy Hokage lettél, és hogy megházasodtál: Gratulálok.

Sakurának üzenem, hogy hihetetlenül gyönyörű és okos kislánynak adott életet, büszke lehet rá. Még egy ilyen tünemény nem létezik a földön, vigyázzatok rá helyettem is!

Az ok, amiért nem tértem vissza, roppant egyszerű volt: Tudtam, hogy megfogok halni.

Itachi figyelmeztetett rögtön a találkozásunk után. Én is sajnálom, hogy így lett vége. Bár most még nem tudom mi a halál oka, de Itachi szerint nem fog fájni. Úgyhogy mondd meg Sakurának, ne sírjon – Naruto meg állt egy pillanatra az olvasásban, és a könnyező nő felé fordult. Együtt érzően megszorította a kezét, miközben csuklójával megtörölte a saját szemeit is. – Elmondta Narume, hogy mikor van a születésnapja. Már elintéztem neki a születésnapi ajándékát részemről – döbbenten néztek össze. Minden évben, Narume születésnapján érkezett egy csomag névtelenül, korához illő ajándékokkal. Most már tudták Sasuke volt az. – Karint kértem meg, hogy halálom után intézze el a továbbiakat. Ha valamikor összefutnátok vele, köszönjétek meg a nevemben is. Míg távol voltam sokat segített.

Szeretném, ha tudnátok, hogy örülök, hogy anno veletek kerültem egy csapatba. Nálad, Naruto, nagyobb idiótával még nem találkoztam soha. És még olyannal sem, akinek ekkora szíve lett volna. Köszönöm, hogy a barátom voltál, még a legnehezebb időkben is.

És Sakura, nálad makacsabb, erősebb, temperamentumosabb nőt soha életemben nem láttam, de szebbet sem. Tartsd kordában Naruto baromságait, és tedd őt boldoggá, megérdemli. Ahogyan te is. Sajnálom, hogy éveken keresztül szenvedtél miattam. Most már örülök, hogy végül Naruto mellett kötöttél ki, nála jobb férjed nem is lehetne.

Kérnék egy szívességet, Naruto. A holttestemet temettesd a családom mellé. Szeretnék a birtokunkon örök nyugalomban pihenni. Rossz arra gondolni, hogy végül velem fog kihalni az Uchiha klán, de ez is benne volt a pakliban. Nekem nem volt annyi bátorságom, hogy gyereket vállaljak, mint neked. Rettegtem attól, hogy nem lennék megfelelő apa neki. És most, hogy már tudom, megfogok halni, hálát adok az égnek, hogy nincs utódom. Nem bírnám elviselni a síron túl sem a tényt, hogy magára hagytam.

Légy jó Hokage, és büszke apa! Tégy büszkévé a síron túl is!

U.i: Sajnálom.

 

Sok boldogságot!

Sasuke Uchiha ( az utolsó )


 


 

Mindkettejük szeméből csorgott a könny. Naruto letette a levelet, és Sakurával a nyomában átrohantak a nappaliba. Reszkető kezekkel helyezte a lejátszóba a lemezt, majd Sakurával együtt letérdeltek a tv elé.

Fekete-fehér szemcsés volt a kép, aztán Sasuke hangja zendült fel.

  • Hülye kütyü. Oké, azt hiszem mindjárt megleszek... Meg van. – ebben a pillanatban felvillant a képernyőn Narume mosolygó arca. – Na? Működik? – hajolt be a képernyőbe Sasuke kíváncsian.

Sakura hangtalanul felsikoltott és belemarkolt Naruto karjába.

  • Ez a felvétel tavaly készült! – ismerte fel lánya ruháját.

A kép mozgolódni kezdett, majd megállapodott Sasukén és Narumén.

  • Sziasztok! Integess Narume! – vette ölébe a kislányt és leültek egy padra. Narume szófogadóan integetett a kamerába. – Mint láthatjátok, itt még élek és virulok! – vigyorgott a kamerába Sasuke. – Ezt a kis videó Narume tizennyolcadik születésnapjára készült! Boldog születésnapot kicsim! Ja, bocs – vigyorgott bocsánatkérően. – Gondolom, már nem vagy olyan kicsi! Én a te elhunyt keresztapád vagyok. Sasuke Uchiha. Sajnálatos mód, nem tudtunk sok időt együtt tölteni, és valószínű, hogy egész életedben csak egyszer találkoztál velem. Sajnálom. Hogy emlékezz majd rám, levideózom neked azt a napot – ami lehet, hogy az egyetlen –, amit együtt töltünk majd el! – vigyorgott Sasuke továbbra is, miközben Narume belecsimpaszkodott a hajába és húzni kezdte.

A kép egy pillanatra eltűnt, majd újra felvillant. Narume ott ült Sasuke mellett az Akadémia előtt, és egy plüssmackóval játszott. Sakura döbbenten fordult hátra, és pillantott a kanapén heverő mackóra. Akkoriban azt hitte, hogy Naruto vette Naruménak, fogalma sem volt róla, hogy Sasukétól kapta.

  • Valószínűleg mostanra már elvégezted az Akadémiát. Reménykedem benne, hogy jobb eredménnyel mint az apád. De minimum olyan jól, mint én meg az anyád. Tudom, hogy az élet nehéz, és sokszor kegyetlennek tűnik, nem beszélve a makacs anyádról és az idióta apádról, akik sokszor fognak neked keresztbe tenni. De remélem, mostanra már rájöttél, hogy minden amit tettek, nem ellened, hanem érted tették. Szinte biztos vagyok benne, hogy Naruto a mai napig Konoha Hokagéja. És lemerem fogadni, sokan piszkálnak ezért. De ilyenkor húzd ki magad büszkén, és lépj tovább. Olyan emberek leszármazottja vagy, akik olyan tetteket vittek véghez, amikről mások álmodni sem mernek. Sose feledd ki vagy. Narume Uzumaki vagy, akinek az apja a Hokage és a világ megmentője, a nagyapja a legendás negyedik Hokage volt, a nagyanyja a legerősebb, legkitartóbb, leghevesebb, legönfeláldozóbb nő Konohában. Az anyja pedig a világ legjobb orvosi ninjája. Légy büszke rájuk! Mondanám, hogy légy büszke rám is, a keresztapádra, de nem tehetem. Túlságosan is sötét múlt húzódik mögöttem. Tudom, Naruto mindenképp lázad a háttérben, de tudod jól Naruto, hogy igazam van – bámult a kamerába komoly tekintetével Sasuke. – Szóval, remélem sikeresen végig csináltad a Chunin vizsgát is. Sajnálom, hogy nem lehettem ott, hogy szurkoljak. De tudd, mindenképp neked szurkolok! – vonta ölébe a kis Narumét. – Mondd csak, jó dolgokat mondtam?

Narume nagyokat pislogva nézett fel Sasukéra, majd hirtelen a nyakába mászott.

  • Ezt igennek veszem – nevetett felszabadultan Sasuke, miközben a kislány kezét fogta le ne essen a nyakából.

  • Keresztapa – szólalt meg a nyakában a kislány.

  • Mondd, Narume.

  • Miért ilyen hosszú a hajad? – túrt bele viháncolva.

Sasuke a hasát fogva a nevetéstől próbálta kiszabadítani a kislány kezéből a tincseit. A kép újra eltűnt, feketén villódzott, aztán hirtelen újra kitisztult. Ichiraku ramen standja előtt álltak. Sasuke épp Naruménak magyarázott valamit, miközben bőszen mutogatott egy hatalmas lepke felé. A kislány mosolyogva rohant a pillangó után, Sasuke pedig eszeveszetten hajkurászta, miközben hol eltűntek a képből, hol újra feltűntek. Pár perc fogócskázás után, kifulladva ült le a kamera elé Sasuke, karjában az alvó Naruméval.

  • Narume, mint láthatod iszonyatosan virgonc volták gyerekként, legalábbis most igen. Életemben nem futottam ennyit nő után – nevetett fel vidáman. – Vedd megtiszteltetésnek – kacsintott a kamerába. – Azért Ichirakunál álltunk meg, mert erről a helyről sok szép emlékem származik. Ó, mennyit jártunk ide apáddal gyerekkorunkban! Az a léhűtő fickó annyit tudott enni ramenből, mint egy hadsereg! Biztos vagyok benne, hogy apád már téged is elhurcolt ide párszor, és ha mákod van, akkor örökölted a falánkságát, és te is gyakori vendég lettél. Sosem voltam oda apádért, ezt bárki megmondhatja, de nála jobb barátot soha nem láttam. Végeredményben, örülök, hogy azt mondhatom, a legjobb barátja lehettem. Fantasztikus fickó. Ugyan ezen a helyen édesanyáddal is összefutottunk párszor, amire nem igazán emlékszem már, de nem is szeretném bolygatni a múltam e-részét. Sakura egy értékes ember volt az életemben, és az is marad.

Újra eltűnt a kép, bő tíz percig semmit sem lehetett látni. Már azt hitték, ennyi volt, amikor hirtelen újra felvillantak a fények. Az Uchihák lezárt birtokán voltak. Sasuke kezében tartva a kamerát filmezte körbe az épületet, majd beállította az állványra és elé lépett, karján a még mindig alvó gyerekkel.

  • Ez volt az én otthonom. Szeretném, ha megismernéd az én otthonom is. A ház amit mutattam az én családom tulajdona volt, de egy tragikus incidenst követően mindenki meghalt. Kivéve engem. Ma már tudom, miért történt, de kicsi voltam amikor megtörtént. Ezt a történetet már legalább ezerszer halhattad, de reménykedem benne, hogy apád elmesélte neked a valódi történetet is. Hiszen ő is részese.

A kis Narume mocorogni kezdett Sasuke karján, s ő olyan gyengédséggel bámult le a karjaiban lévőre, hogy az ember szíve belé hasadt. A kép újra eltűnt.

Amikor visszatért már besötétedett. Sasuke egyedül, elgondolkodva ült a kamera előtt. Végül fekete szemeit a ráemelte a kamerára.

  • Már otthon vagy a szüleiddel, Narume. Késő van, így haza vittelek, persze úgy, hogy a szüleid ne találjanak engem ott. Lassan el kell hagynom Konoha területét, szeretném ha tudnád... – a kép hirtelen megszakadt, majd újra feltűnt. De már nem ugyan az a helyszín volt, és nem ugyan az a Sasuke. Egy szobában volt, gépekre kötve feküdt egy ágyban. – Mit csinálsz? Kapcsold le... – fordult sápadt arcával a kamerázó felé.

  • Lefilmezlek – jött a higgadt válasz egy idegen női hangtól.

Sasuke a fal felé fordult az ágyában, majd köhögések közepette integetni kezdett a nő felé.

  • Fejezd be, nem akarom, hogy lássák.

  • Nyugi, majd letörlöm.

  • Ha letörlöd minek veszed fel?

  • Ne erőltesd meg magad. Pihenned kell. Az orvos is megmondta.

  • Az orvos nem tud semmit – fordult vissza a kamera felé félelmetesen üres tekintettel.

  • Bevetted a gyógyszereid?

  • Naná – mosolyodott el szarkasztikusan Sasuke.

  • Hogy akarsz így meggyógyulni?

  • Nem akarok. Az én időm lejárt – ült fel egy köhögő roham közepette, majd egy sóhajtás követően visszadőlt az ágyba.

  • Hozzam a légzőkészüléket?

  • Nem.

  • Ne makacskodj már! Megfogsz halni!

  • És ez így van rendjén. Tedd már le azt az istenverte kamerát!

  • Nem.

  • Fulladj meg – húzta magára a takarót erőtlenül.

A kamerát letették egy asztalra, és a képben megjelent egy fekete hajú nő. Egy pohár vízzel a kezében sétált Sasuke mellé, majd lehúzta róla a takarót.

  • Legalább egy kis vizet igyál – nyújtotta felé a poharat.

Sasuke megadóan ült fel az ágyban a pohárral a kezében, majd hirtelen elejtette. Vért köhögve görnyedt előre, miközben a nő egy lélegeztetőgépet húzott az eddig makulátlanul fehér ágy mellé.

  • Vedd fel – nyújtotta Sasuke felé az oxigénmaszkot.

  • Hagyjál már békén – törölte meg a száját makacsul.

  • Az istenit! – háborgott a nő, majd az ágyra ejtette a maszkot, kézjeleket formált, és ekkor Sasuke teste megmerevedett. A nő sóhajtva engedte le a kezeit, majd felhelyezte a maszkot Sasukéra. Rögtön ezután megérintette a férfi tüdejét és homlokát. – Lélegezz. – és Sasuke lélegezni kezdett. Párpercig nem történt semmi, Sasuke mélyeket lélegzett, míg a nő a gépmonitorját bámulta, majd hirtelen Sasuke keze megmozdult, letépte magáról a maszkot és gyilkos tekintettel bámult a lemondóan sóhajtozó nőre.

  • Ha még egyszer alkalmazni mered rajtam a technikáidat, esküszöm megöllek Kona.

Kona vállvonogatva tolta el a képből a gépet.

  • Legutóbb is ezt mondtad, és még mindig élek. Hálás lehetnél inkább, hogy életben tartalak.

  • Nem vagyok.

  • Vettem észre.

Sasuke a kamera felé fordult.

  • Még mindig vesz a kamera?

  • Nem, leállítottam. Azt hiszem.

  • Milyen lemezre vettél fel?

  • A ruháid közt találtam.

  • Mond, hogy lefogod törölni – hunyta le könyörgően a szemeit.

  • Miért? Csak egy lemez.

  • Az nem csak egy lemez! – csattant fel erélyesen Sasuke, de rögtön megbánta, összeszorított fogakkal markolt a mellkasába.

  • Ne izgasd fel magad! Még a végén szívínfartust kapsz itt nekem!

  • Töröld le róla ezt az anyag részt.

  • Oké, oké. Lefogom törölni. De mire fel ez a nagy izgalom?

  • Azon a lemezen van a keresztlányom. Ne merd tönkre tenni.

  • Narume?

Sasuke fájdalmasan bólintott. Majd kutakodni kezdett az ágy mellett álló szerkény fiókjában, és kezébe vett valamit.

  • Mit csinálsz?

  • Írok.

  • Azt látom. De mit?

  • Levelet.

  • Azt a mindenit, milyen bőbeszédű vagy ma!

  • Kona – pillantott könyörgően a nőre. – Ne piszkálj.

  • Oké, oké. Segítsek? – ajánlotta fel nagylelkűen megenyhülve.

  • Nem, írni még tudok – rázta meg a fejét. – De azért kösz.

  • Kinek írsz? – szólalt meg pár perc csönd után.

  • Narutonak.

  • Tudják, hogy haldokolsz?

  • Nem.

  • Hülyeséget csinálsz. Sakura megmenthetne...

  • Engem már senki sem menthet meg – dőlt hátra beletörődötten Sasuke a plafont bámulva.

  • Itachi miatt?

  • Nem, csak...

  • Csak, mi? Nem azt mondta neked, hogy fájdalom mentes lesz? Ahhoz képest elég feltűnően szenvedsz – jegyezte meg szarkasztikusan.

  • Fogd be – hajtotta össze a papírt és borítékba rakta.

  • Most miért? Igazam van, nem?

  • Melyik Kage van a legközelebb?

  • Azt hiszem... a Raikage...

  • Vidd ezt el neki, a testemmel együtt ha meghalok – nyújtotta át a levelet.

  • Miért mondod ezt? – suttogta gyanakvóan Kona.

Sasuke nem válaszolt. Érezte, hogy hamarosan itt a vég, Itachi már ott állt az ágya mellett, s biztatóan a kezére tette a kezét. Kona felé pillantott, de a nő nem vette észre a jelenséget. Majd a kamera felé fordult.

  • Mi a francért villog a kamera? – szűkültek össze a szemei vészjóslóan.

Kona az említett tárgy felé fordult, majd elé sietett..

  • Nem állítottad le? – küszködött a szavakkal.

  • De igen.

Sasuke a kamera felé fordult, de valójában a nőt nézte. Az arca kisimult, a testét pedig átvette a nyugalom. Elmosolyodott, majd lehunyta a szemeit.

  • Kona, köszönöm... – halkult el Sasuke hangja.

  • Azt hiszem, lemerül. Sasuke? – fordult hátra Kona gyanakvóan, túl nagy volt a csend. Ám hamar vége szakadt, egy hosszú éles sípoló hang váltotta fel. Kona feldöntve a kamerát Sasuke ágyához rohant – Sasuke?! Sasuke! Francba! Nem! Nem hallhatsz meg! – próbálta újra éleszteni. – Gyerünk! Nem adhatod fel!

Hosszú perceken keresztül próbálta újra éleszteni, sikertelenül. Kona zokogva borult a férfi testére, s a kamera mint végszó, kikapcsolt.

Naruto és Sakura döbbenten, könnyeiket hullajtva bámultak a fekete képernyőre. Ami hirtelen újra felvillant, ugyan ott folytatva, ahol abba hagyta.

  • tudnád, hogy nagyon szeretlek téged. Téged és anyádékat. Büszke vagyok rá, hogy én lehetek a keresztapád, és boldog vagyok, hogy a karjaimban tarthattalak. És ha egyszer meghalok, az égből fogom figyelni és vigyázni a lépteid, ígérnem. Boldog születésnapot! – mosolyodott el szomorúan Sasuke, majd a kamera felé emelte a kezét. – Isten veletek!

A kép újra eltűnt, de ezúttal már nem tért vissza többet. Sakura hangos zokogásban tört ki, és Naruto mellkasára borulva kapaszkodott belé. Naruto küszködve próbálta elfojtani a könnyeit, de egyszerűen képtelen volt rá. Szorosan magához ölelte a zokogás rázta testet, a mindketten egymást karolva adtak utat fájdalmuknak. Úgy érezték, mint ha egy darabot téptek volna ki belőlük.

Itt volt, itt volt! És ők még sem vettek észre belőle semmit. Miért nem keresték meg ők? Akkor talán megtudták volna akadályozni ezt.

Végig nézték, hogy hogyan halt meg, s csak az nyugtatta meg őket, hogy nem szenvedett. Tényleg úgy tűnt, mintha fájdalom nélkül ment volna el. Miután lenyugodtak, leültek a kanapéra és egymást karolva meredtek a képernyőre. Egyikük sem szólt, mind ketten a történteket és a hallottakat próbálták megemészteni.

  • Te is láttad...?

  • Itachit? Igen – bólintott komoran Naruto.

  • Anya? Apa? Mi a baj?

Narume döbbenten állt a nappali küszöbén, Konohamaru kezét fogva. Sakura felpillantott, megtörölte a szemeit, majd magához intette lányukat.

  • Kicsim, tavaly meglátogatott téged egy bácsi. Igaz?

  • Keresztapára gondolsz?

  • Igen.

  • Igen. Itt volt, de meg ígértem neki, hogy nem mondom el, és akkor visszafog jönni később is!

  • Kicsim, keresztapa már nem fog visszajönni – nyögte ki, Narutora pillantva.

Narume értetlenül bámult hol az apjára, hol az anyjára.

  • Miért?

Naruto kivette Sakura kezéből.

  • Azt mondta, sajnálja, de más dolga akadt. Pár év múlva újra láthatod. Rendben? – mosolygott szívszaggatón lányukra.

     


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.